Nagyvállalatok is részt vesznek az idei budapesti állásbörzén

2016.05.22

A cégek egyre jobb kondíciókkal keresnek munkatársakat.


Az idén már nagyvállalatok is részt vesznek az Álláshely - Lehetőséget mindenkinek! budapesti állásbörzén, ahol több száz állásajánlat várja az érdeklődőket - mondta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.

    Hozzátette: a cégek egyre jobb kondíciókkal keresnek munkatársakat.
    Ismertetése szerint a börzén képzések és előadások mellett lesznek olyan workshopok, ahol az álláskeresők önéletrajzírást gyakorolhatnak, a kormányhivatal egyik programjával a munkanélküliek vállalkozóvá válásához ad segítséget, akik 1-2 millió forintos tőkejuttatást kaphatnak életképes üzleti tervvel. Az eddigi tapasztalatok alapján a kereskedelmi, illetve a szolgáltatói szektor iránt érdeklődnek sokan - mondta.
    Az elnök megjegyezte: a 15-64 éves korosztály mintegy 70 százaléka már foglalkoztatott a fővárosban. Emellett az utóbbi öt évben a Közép-magyarországi régió volt a kilencedik legnagyobb bővülést produkáló régiója Európa 275 régiója közül. Úgy vélte, hogy a jelentős növekedéshez tágabbra kellett nyitni a foglalkoztatáshoz kapcsolódó eszköztárat, például az állásbörzék kínálatát is.
    Az állásbörzét, amelyen eredetileg kis- és középvállalkozások (kkv) mutatták be állásajánlataikat, az idén rendezik meg a második alkalommal. A rendezvényt szerdán és csütörtökön tartják a fővárosban, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), Budapest Főváros Kormányhivatala és a BVK közreműködésével.

gazdaságmunkaerő piac