Gazdaság

Surányi György szerint ezért bukott meg a kormány gazdaságpolitikája

2017.03.14

"Mindenképpen egyértelmű", hogy a kormány gazdaságpolitikája (a fiskális, a monetáris és a jövedelempolitika egyaránt) a lehetőségekhez képest jóval elmarad attól, mint ami elvárható teljesítmény lenne - mondta Surányi György az ATV hétfő esti Egyenes beszéd című műsorában.

65 ezer 459 kft-t érint ez a fontos változás

2017.02.27

A korlátolt felelősségű társaságok törzstőkéje 2017. március 15-től nem lehet kevesebb hárommillió forintnál. Vas megyében 981 vállalkozás érintett.

Havi 200 ezer forinttal már boldogok lennénk

2017.02.04

Havi 200 ezer forint feletti fizetéssel legtöbben már elégedettek lennének Magyarországon.

Itt a megoldás a kötelező kazáncserére

2017.01.30

A Szerelvénybolt Kft. szerint az újonnan kifejlesztett kondenzációs készülékekkel több százezer család menekül meg a hosszas engedélyeztetéstől és kéményátalakítástól.

Egy budai építkezés margójára – Bérc utca 6/b.

2017.01.25

Röviden össze lehet foglalni a sajtó és az építőipar kapcsolatát: az építkezés bonyolult ágazat, a sajtó pedig egyszerű!

Változtak a családi kedvezményre vonatkozó szabályok

2017.01.08

A kedvezmények igénybe vételéhez szükség lesz az adóazonosító jelre

Kiszámoltuk: ennyibe kerül 2017-től a minimálbér a vállalkozásoknak

2016.12.19

Garantált bérminimum esetén a munkaadó összes havi költsége 198 835 Ft

A karácsony közeledtével növekszik a merényletek száma

2016.12.11

A karácsony közeledtével a keresztények elleni merényletek száma a világon mindenütt növekszik - Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint.

Csaknem 1,5 milliárd forintnyi fejlesztést jelentettek be Zalaegerszegen

2016.11.26

Egy magyar gépipari és egy osztrák élelmiszeripari cég is új csarnokot épít fel Zalaegerszeg iparterületein, emellett több mint 800 millió forintból újítanak fel oktatási intézményeket a városban.

Lehet nagyobb a nyugdíjemelés, ha a vállalkozók is úgy akarják

2016.11.20

A miniszterelnök szerint a vállalkozókkal való megegyezés magasabb minimálbér-emelést eredményezhet, amely végül akár magasabb nyugdíjemelést is biztosíthat.

December közepétől fogadja a betegeket a felújított körmendi kórház

2016.11.18

Befejeződött a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház körmendi Batthyány-Strattmann telephelyének 1,7 milliárd forint értékű felújítása, a betegeket december közepétől fogadja a megújult intézmény - közölte az MTI érdeklődésére Nagy Lajos, a Markusovszky Kórház főigazgatója.

Új 5000 forintos kerül forgalomba

2016.11.14

Az új 2000 és 5000 forintos címletű bankjegyek november 15-étől már forgalomban lesznek.

Ezt a két kedvezményt együtt is igénybe lehet venni

2016.11.13

A családi kedvezmény mellett is igényelni lehet majd az első házasok adókedvezményét, ha az Országgyűlés elfogadja.

Jól figyeljen, hol tankol

2016.11.11

Nagy árkülönbségek lehetnek a kutakon.

Két év alatt háromezer új munkahelyet teremtettek Zalaegerszegen

2016.11.08

A munkaerőhiány egyre nagyobb kihívást jelent a városnak.

Ezek a vállalkozások számíthatnak adóellenőrzésre a 2017. március 13-ától

2017.03.12

Ellenőrzik a nyugtaadást, a bejelentést, az online pénztárgépek használatát.

A minimálbérekben is nagyok a különbségek az EU-ban, Magyarország hátulról a hatodik

2017.02.10

Óriási, mintegy kilencszeres különbség mutatkozik az Európai Unió tagállamai között a minimálbér összegét illetően; a legmagasabb kötelező minimálbért Luxemburgban fizetik, Magyarország a sereghajtók közé tartozik - derült ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) friss adataiból.

Már sms-ben is kérhető az adóbevallás tervezete

2017.02.01

Erre a számra várják az adóhivatal munkatársai a sms-eket.

Bővült az adótartozók új listája

2017.01.25

Szombathelyiekkel is.

Azt hiszi, hogy Zalaegerszegen sok az autó? Jól hiszi

2017.01.10

Vajon melyik magyar településen van a legtöbb?

Élő tv-sportközvetítések a hazai televíziókban (2017. január 2-3.)

2017.01.02

Hétfő, kedd.

127 500 forint lesz a minimálbér 2017. január 1-jétől

2016.12.16

Nyolc órás munkaviszony esetén a szakképesítéssel rendelkezőket minimum 161 000 forinttal kell foglalkoztatni.

Már most tömeg volt a plázákban

2016.11.27

Sokan úgy döntöttek nem hagyják az utolsó pillanatra az ajándékok beszerzését.

Szárnyal a magyar gazdaság

2016.11.24

Nem panaszkodhatunk.

A humánusabb arcát is megmutatja jövőre a NAV

2016.11.20

Jövőre elindulhat az adóhatóság úgynevezett támogató eljárása.

Majdnem másfélszeresére emelkednek a reálbérek 2021-ig?

2016.11.18

Kiszámolták.

A GE is beszállna Paks II építésébe

2016.11.14

A GE Steam Power Systems arra számít, hogy jó eséllyel részese lehet a Paks II. atomerőmű építésének, miután ő szállíthatja a teljes turbinaszigetet a finn Hanhikivi I. atomerőműbe, amelybe a tervezett paksival azonos típusú és teljesítményű atomreaktort telepíti a fővállalkozó Rosatom Overseas - közölte Michael Keroulle, a GE Steam Power Systems kereskedelmi igazgatója az MTI-vel.

Bővített a Lenovo Sárváron

2016.11.11

Ma már minden harmadik-negyedik Magyarországon értékesített számítógép Lenovo.

Ki kell ám venni az idei szabadságot!

2016.11.09

Csak az életkor szerint járó pótszabadság vihető át a következő évre.

Olcsóbban tankolhatunk néhány forinttal

2016.11.04

A 95-ös benzin bruttó 2 forinttal, a gázolaj bruttó 3 forinttal csökkent.