Felújított történelmi épületekről készült kiadvány Zalában

Zalai mustra - címmel adták ki a kiadványt

2016.07.26

A Tourinform-irodákban ingyenesen hozzáférhető.


Felújított történelmi épületeket és régészeti kutatások eredményeit mutatja be a Zalai mustra címet viselő kiadvány, amelyet második alkalommal adott ki a Zala Megyei Kormányhivatal.

    Fotó forrása: west-balaton.hu

Zalaegerszegen, a csácsbozsoki városrészben álló, 14. századi eredetű Szent Sebestyén-templom kertjében tartott szerdai sajtótájékoztatón Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott azt mondta: a kiadvány azokat a zalai épületeket mutatja be, amelyeket az elmúlt évben példa értékű eredménnyel állítottak helyre tulajdonosaik.

Ezzel arra is felhívják a figyelmet, hogy miként lehet múltunk építészeti értékeit a jövő generációk számára is fenntartható módon helyreállítani.

    A kormánymegbízott felidézte, hogy a megyei kormányhivatalok 2012-ben vették át az örökségvédelemmel kapcsolatos hivatali feladatokat. Zalában pedig kiemelt figyelmet fordítanak erre a területre, ezt jelzi az a zalai épített értékeinket bemutató rajz- és fotópályázat is, amelynek díjazott pályamunkái a kiadványban is helyet kaptak.

    A 800 példányban készült - a tavalyi hasonló kiadványt folytató - Zalai mustra II a megyében található Tourinform-irodákban lesz ingyenesen hozzáférhető - tette még hozzá Sifter Rózsa.

    Lengl Zoltán, Zala megye főépítésze arról számolt be, hogy a most elkészült kiadvány 12 helyreállított épületet, továbbá a fenékpusztai római kori ásatások eddigi kutatási eredményeit mutatja be. Szerepel benne egyebek közt a keszthelyi Festetics-mauzóleum, mint az egyik legelső magyarországi vasbeton épület helyreállítása, a szintén keszthelyi Amazon szálló múzeumként újjászületett épülete, a türjei egykori rendház - ma szociális otthon - korszerűsítése, illetve az egyik legrégebbi zalai műemlék, a hévízi Árpád-kori templom renoválása.

    A főépítész kitért arra is, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2012-es megszűnéséig jelentetett meg Mustra címmel hasonló országos kiadványt. A helyreállított épített örökség bemutatására tudomása szerint azóta csak a Pest megyei, illetve a zalai kormányhivatal vállalkozott.

épületfelújításZalaegerszegHévíz