Könnyedebb nagyszínpadi produkciók a zalaegerszegi színházban

2016.09.05

Ezt kínálja az új évad.


Hét nagyszínpadi előadást mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a most kezdődő évadban, a produkciók többsége könnyedebb lesz, mint a korábbi években - mondta el a teátrum hétfői évadnyitó társulati ülésén Besenczi Árpád igazgató.

Az új évad első bemutatója Francis Veber műve lesz, a Balfácánt vacsorára című vígjátékot október elején mutatják be, a hónap végén pedig A dzsungel könyve című musicalt tűzik műsorra.

Decemberben az Ötödik pecsét című színművet láthatja a közönség Csiszár Imre rendezésében. A 2017-es esztendő első bemutatóján fülbemászó, népszerű, örökzöld dallamok csendülnek fel: Eisemann Mihály és Szilágyi László bohózatát, az Én és a kisöcsém című magyar operettet Halasi Imre állítja színpada. Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendáját februárban mutatják be Mihály Péter rendezésében. 

Az új évad utolsó bemutatója Agatha Christie egyik legolvasottabb regénye, a Tíz kicsi néger lesz. A krimit az írónő adaptálta színpadra, a művet Galambos Attila, a Hevesi Sándor Színház egykori tagja fordította le magyar nyelvre. 

Illusztráció - Az anyu én vagyok! című darabból. Fotó: hevesisándorszínház.hu

A műsortervben szerepel egy ifjúsági előadás is: Bethlenfalvy Ádám rendezésében novemberben mutatják be Edward Bond Széttört tál című történetét.

Besenczi Árpád beszámolt arról is, hogy pályázati támogatást nyert el a zalaegerszegi színház nevelési programja. Madák Zsuzsanna vezetésével Norvégiában, a Bergeni Nemzeti Színházban mutatják be a Cyber Cyrano és a Semmi című osztálytermi színházi nevelési előadásokat. A Tantermi deszka című népszerű középiskolás beavató színházi program tovább folytatódik az új évadban is: májusban a Verona 1301 című osztálytermi színházi nevelési előadásra várják a diákokat.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester azt hangsúlyozta, hogy a színház fontos, elismert szerepet tölt be Zalaegerszeg kulturális életében, ezt igazolja, hogy közösségi összefogással újulhatott meg a Hevesi Sándor Színház épülete. 

Zalaegerszeg a segítség és az összefogás városa, a színház pedig olyan értéket képvisel, amelyre oda kell figyelni - fogalmazott Balaicz Zoltán. Hozzátette: a földszinti és emeleti előcsarnok felújítását, a márványzat felcsiszolását és rendbetételét az elmúlt évben tartott jótékonysági nap bevételéből finanszírozták. 

Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, hogy kezdeményezésére helyi vállalkozók felajánlották a Pázmány Péter utcai színészház lakásainak felújítását is.