Szavazzon, hogy a zalaszentgróti Batthyány kastély három testőre legyen az év fája

2016.09.06

Elindult a szavazás, október 16-ig várják a voksokat a verseny 12 döntősére.


A júniusi nevezési határidőig 39 fa története érkezett be, amelyek közül a szakmai zsűri tizenkettőt juttatott a döntőbe - közölte a versenyt szervező Ökotárs Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A versennyel az alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára. A kihívásra bárki nevezhetett olyan egyedi fát vagy fákat egy-egy történet kíséretében, amely kifejezi, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos az őt jelölő közösségnek. 

A fa kora és mérete nem számított, előny volt azonban, ha őshonos, közterületen áll vagy története környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.

Így idén

  • az Arany János-kőrisfa,
  • a Balaton idős hársfája/a Szerelmesek fája,
  • a gerlai galagonyafa,
  • a hajdúszoboszlói millenniumi tölgy,
  • a Jászai Mari tér legszebb platánja,
  • a kunbaracsi tölgy,
  • a kéttörzsű korai juharfa,
  • a Ragályi öreg tölgy,
  • a vándorló fák,
  • a Városliget hős platánja,
  • a Vörös tölgy az Árnyaskert Óvodában és
  • a zalaszentgróti Batthyány kastély három testőre

várja a szavazatokat.

A zalaszentgróti Batthyány kastély három testőre

Fa elhelyezkedése: 8790 Zalaszentgrót, Zala u. 1. GPS: 460, 56’,36”-170,04’,22” 
Faj: juharlevelű platán
Kora: 220 év
Magassága: 28 m
Törzskerület: 690 cm

(További fotókat a fáról a képgalériában talál.)

A versenyben minden évben három díjat osztanak ki: az Év fáját a közönség választja meg online szavazással, a Hős Fa címet a zsűri osztja ki és egy döntős pedig az Országos Erdészeti Egyesület különdíját kapja.

A Hős Fa címet olyan fa vagy facsoport nyerheti el, amelynek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van és megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. A verseny szervezői bíznak abban, hogy a díj is hozzájárul a fák életének megőrzéséhez.

A szavazás állása az utolsó napokban rejtett lesz, a végeredményt a hivatalos díjátadó alkalmával, november 4-én teszi közzé az alapítvány.

A magyar nyertes jövőre az év európai fája címért is versenghet. A nemzetközi megmérettetésen a magyar fák minden évben jól szerepeltek, háromszor első és többször második helyezést értek el, tavaly például a bátaszéki molyhos tölgy lett az év európai fája.

Fotó: a verseny honlapja (ökotárs.hu)

Galéria

természetszavazás