20 százalékkal csökkent az álláskeresők száma tavaly óta a megyében

2016.10.21

Szeptemberben 7 ezren szerepeltek a nyilvántartásban, 1,7 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban - közölte a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya.


Tájékoztatásuk szerint az első fél év végén mélypontra esett az álláskeresők száma (júniusban 7269 álláskeresőt tartottak nyilván), a korábbi években utoljára 1990-ben volt hasonlóan alacsony a regisztráltak száma.

Az álláskeresők száma a nyári hónapokban tovább csökkent, az ősz első hónapjában viszont mérsékelten, mintegy 100-zal nőtt. A hónap során kismértékben csökkent a közfoglalkoztatottak száma és kevesebb volt a szezonális munkalehetőség. A legnagyobb mértékben a szezonális változásokra legérzékenyebb térségben, Keszthely környékén csaknem 8 százalékkal nőtt az álláskeresők száma szeptemberben - tájékoztatott a foglalkoztatási főosztály. 

Az álláskeresők 11 százaléka (753 fiatal) pályakezdő. Idén 720 pályakezdőt regisztráltak első alkalommal, míg a tavalyi év azonos időszakában 880 pályakezdő jelentkezett a kirendeltségeken első ízben. 

A megyében tovább mérséklődött a tartósan - egy évnél régebb óta folyamatosan - álláskeresők száma: szeptember végén 1,8 ezren szerepeltek a nyilvántartásban, 600-zal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Az ősz első hónapjában a gazdaságilag aktív népesség 5,6 százaléka volt regisztrált álláskereső: a mutató az előző havinál 0,2 százalékponttal magasabb, míg az egy évvel korábbinál 1,3 százalékponttal alacsonyabb volt. 

Zala megyében közel ezer új, nem támogatott munkahelyet jelentettek be szeptemberben. Az év első 9 hónapjában összesen 8,2 ezer álláshely volt az elsődleges munkaerőpiacon.

A legnagyobb számban szakképzettséget nem igénylő, egyszerű foglalkozású (többségében összeszerelő) munkát ajánlottak, emellett 30 főt elérő nagyságrendben kerestek bolti eladókat, varrókat, lakatosokat, valamint hegesztőket.

A zalai kirendeltségek nyilvántartásából csaknem 1,4 ezer álláskereső került ki, közülük 800-an váltak foglalkoztatottá.