Lekapcsolták a betörőbandát a nagykanizsai rendőrök

2016.12.02

A Zala megyei rendőrök lopás miatt vettek őrizetbe három kaposvári férfit, akik Szlovéniába mentek betörni - számolt be róla honlapján a rendőrség.


A három gyanúsított október 12-én két zalaegerszegi házba is bement. Lopás azonban nem történt, mivel az egyik sértett megzavarta őket, a másik ingatlanból pedig semmit nem vittek magukkal.

A 32, 39, és 42 éves férfiak ezután november 28-án a késő délutáni órákban Szlovénia három településén, a teraszajtót betörve jutottak be négy lakásba, ahonnan több ezer euro készpénzt, valamint arany ékszereket loptak el.

A nagykanizsai rendőrök még aznap este ellenőrizték a gyanúsítottak autóját és egy kesztyűbe csomagolva, elrejtve találták meg a nagy mennyiségű készpénzt a járműben.

A nyomozók elfogták és gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették a három kaposvári férfit, akik ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indítottak.

Az illetékes bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte.

Fotó: police.hu