Jubileumi koncerttel ünnepelt a 35 éves Capella Savaria

2016.03.06

Megtelt a Bartók Terem.


Megtelt a szombathelyi Bartók Terem "Európa egyik legjobb zenekarának" hangversenyére, amelyen Bach Brandenburgi versenyek című művét adták elő a művészek.

A Capella Savaria a legrégebbi, korhű hangszereken játszó kamarazenekar Magyarországon. Újító törekvései nagy feltűnést keltettek a zenei életben. Céljául a barokk és a klasszikus zene korhű előadását tűzte ki, felhasználva a kor dokumentumait.

Németh Pál alapította az együttest. 1992-től Kalló Zsolt az együttes koncertmestere, 1999-től művészeti vezetője is.

Hangszereik eredeti XVIII. századi mesterek munkái, vagy ezek másolatai. Előadásukban kamara és zenekari darabok, operák, oratórikus művek hallhatók.

Több mint 75 hanglemezük készült, melyek közül öt elnyerte az „Év hanglemeze” díjat. A felvételek több mint kétharmada világelső felvétel, ezért ezen felvételek zenetörténeti jelentősége nemzetközi szinten ismert. Igazi ritkaságok is megtalálhatók lemezeiken: magyar művek a XVIII. századból, Druschetzky, Roman, A. Scarlatti, B. Marcello, Telemann, Werner, Naudot, Rameau, Fasch és Muffat művei.

A zenekart 1991-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2006-ban – a zenekar fennállásának 25 éves évfordulóján – a Prima Primissima szakmai és közönségdíjat is a Capella Savariának ítélték Vas megyében. A kanadai Opus Magazine így ír róluk: „Európa egyik legjobb zenekara”.

Forrás: a zenekar honlapja; fotó: Szombathely.hu