Hosszú Katinka és Szász Emese aranyérmes Rióban - fotók és nyilatkozatok

2016.08.07

A párbajtőröző Szász Emese egyéniben, míg Hosszú Katinka úszó 400 méter vegyesen diadalmaskodott.


Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy a magyar küldöttség az első versenynap után két aranyéremmel álljon. Az éremtáblázaton a magyarok a szombati versenynapot követően a második helyen állnak.

Hosszú Katinka hét éve üldözte a 400 méter vegyes aktuális világcsúcsát, amelyet végül a riói olimpia szombati nyitónapján sikerült megdöntenie, ezzel együtt megszerezte pályafutása első ötkarikás aranyérmét.

Hosszú Katinka a 400 méteres vegyesúszás versenyszámának döntőjében. MTI Fotó: Kovács Tamás

"Ma reggel nagyon jól ment az úszás, de tudtam, hogy a döntőben még jobb lesz. Azt azonban, hogy ennyire jól sikerül, nem gondoltam volna" - nyilatkozta az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a 27 éves klasszis, aki a kínai Je Si-ven 2012-es london játékokon elért 4:28.43 perces rekordjából 4:26.36 perces teljesítményének köszönhetően több mint két másodpercet faragott.

MTI Fotó: Kovács Tamás

"Hosszú ideje üldöztem, nagyjából hét éve gondolok rá" - tette hozzá az ötszörös világbajnok, aki a mostani csúcsdöntéssel - a 25 méteres medencéseket is beleszámítva - mind az öt vegyesúszószám világrekordjának birtokosa lett.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Hosszú hangsúlyozta, négy évvel ezelőtt Londonban túlságosan rágörcsölt a versenyre, csak arra tudott gondolni, hogy legyen túl rajta. Ennek volt betudható, hogy 400 méter vegyesen negyedik, 200 méteren pedig kilencedik lett.

Hosszú Katinka (k), mellette a második helyezett amerikai Maya Dirado (j) és a bronzérmes spanyol Mirea Belmonte Garcia (b) a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres vegyesúszás versenyszámának az eredményhirdetésén. MTI Fotó: Kovács Tamás

"Aztán elkezdtem dolgozni Shane-nel, folyamatosan versenyeztünk és fejlődtünk. Az elmúlt négy évben nem volt olyan, hogy egyetlen napnál többet kihagyjak, de megérte" - mondta Hosszú.

A friss olimpiai bajnok kiemelte, egy sportolónak folyamatosan bizonyítania kell a környezetének, ezúttal azonban saját magának is sikerült.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Hosszú - aki a magyar úszósport 26. olimpiai bajnoki címét szerezte - vasárnap 100 méter háton, majd másnap 200 méter vegyesen, ezt követően pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter háton ugrik vízbe egyéniben, e mellett tagja 4x200 méteres női gyorsváltónak is. A legjobb esélye egyértelműen 200 méter vegyesen van arra, hogy második aranyát is megszerezze, hiszen a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként készülhet. 

MTI Fotó: Kovács Tamás

A párbajtőröző Szász Emese után övé a második magyar aranyérem a riói olimpiai nyitónapján.

A sportoló reméli, hogy az ő történetéből sokan erőt merítenek, akik abba akarják hagyni a sportot, mert nem megy nekik.

Szász Emese (j) és az olasz Rossella Fiamingo. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezzel arra utalt, hogy az elmúlt években nem mindig úgy alakultak a dolgai a páston, ahogy szerette volna, és aranyérem nem jött össze neki sem világbajnokságon, sem Európa-bajnokságon, olimpián pedig az előző két alkalommal messze várakozáson alul szerepelt, 12., majd 25. lett.

"Az én példámból láthatják, hogy mindenhonnan van visszaút, kemény munkával és akarattal meg lehet csinálni, még hogyha az ember sokat esett is pofára" - mondta az éremátadás, a doppingvizsgálat és a nemzetközi sajtótájékoztató után magyar újságíróknak nyilatkozva.

A korábbi eredményeit illetően úgy fogalmazott, hogy alapvetően mindig pozitív volt, nem azt nézte, hogy nem nyert aranyat, hanem azt, hogy van érme.

Szász Emese (j) és az olasz Rossella Fiamingo. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

"Persze azért volt hiányérzetem, hogy sem Eb-, sem vb-arany nem jött össze. Ez ugyanakkor nagyon nagy motivációt adott a továbbiakra, hogy igenis meg fogom mutatni a világnak, hogy van bennem aranyérem, és ma tényleg úgy éreztem, minden összeállt arra, hogy én nyerjek" - tette hozzá.

Arra felvetésre, hogy ha most sem sikerül neki jól szerepelni az olimpián, nekiállt volna-e egy újabb négy évnek, úgy reagált: ezt a kérdést a legnehezebb megválaszolni.

"Ha megkérdezték, korábban is azt mondtam, hogy nem ez az utolsó olimpiám, de nem tudom, hogy egy nagy kudarccal lett volna-e erőm újra felállni. A londoni olimpia után annyira padlón voltam, hogy ha még egyszer így sikerül, nem tudom, maradt-e volna bennem elég erő a folytatáshoz" - folytatta.

Szász Emese örül, miután győzött az olasz Rossella Fiamingo ellen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mint mondta a négy évvel ezelőtti kisiklás után arra gondolt, nem érhet így véget a pályafutása, és a következő év sokat segített a kudarcélmény feldolgozásában.

"Azt az évet adtam magamnak, úgy voltam vele, hogy ha ugyanolyan rosszul vívok, mint a londoni olimpia évében, akkor abbahagyom. Aztán mind a zágrábi Eb-n, mind a budapesti világbajnokságon bronzérmes lettem."

Emlékeztetett rá, hogy a londoni játékok előtt könyökműtétje volt és édesapja is akkor hunyt el, akkor nagyon sok minden közbejött, ami miatt nem volt a legjobb állapotban.

"Most meg úgy érzem, hogy ő is velem volt, segített abban, hogy az a londoni eredmény tényleg elfelejtődjön" - mondta.

 Szász Emese (k) megcsókolja aranyérmét az eredményhirdetésen, mellette a második helyezett olasz Rossella Fiamingo (b) és a bronzérmes kínai Szun Ji-ven. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szombati versenyére úgy ment ki a csarnokba, hogy ez az a nap, amire régóta készült, amiért mindennap "beleállt a kemény vívó- és kondiedzésekbe".

Arra a felvetésre, hogy első mérkőzésén, amikor 4-1-re vezetett ellene az észt Julija Beljajeva, nem fordult-e meg a fejében, hogy mégsem ez az a nap, amelyiken a csúcsforma összejön, azt felelte, ő pozitívan állt az asszóhoz, nem tartott ellenfelétől.

"Amikor elment 4-1-re, akkor csak azt mondtam magamnak, jaj, ne, ne kezdjük ezt el, nehogy már ez legyen a kezdet és a vég is egyben" - tette hozzá.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A döntőről úgy vélekedett, hogy neki nem volt veszíteni valója, mert sokszor kapott már ki Rossella Fiamingótól, s úgy gondolta, hogy minden rossznak egyszer vége szakad, miért ne történne ez éppen most.

"Persze lehettek volna kétségeim 11-7-es vezetésénél, de tényleg úgy éreztem, hogy mindent meg kell próbálnom, mert ez egy soha vissza nem térő alkalom. Arra épült a taktikám egész nap, hogy izgultam én már eleget, most izguljanak a többiek, én ma itt jól fogom érezni magam. A pszichológusommal nagyon sokat beszéltünk erről, hogy ezért dolgoztam, ezért edzettem minden nap, élvezzem ki ezt az egészet, hogy itt lehetek, élvezzem az olimpiát és a vívást" - mondta a 33 éves Szász.

Szász Emese edzőjével, Kulcsár Győzővel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A jövőjéről elárulta, nem hagyja abba a versenyszerű vívást, de a sport most egy kicsit háttérbe szorul.

"Magánéleti projektbe kezdünk, mert ugye, már a korom is megvan hozzá, hogy utánpótlást kezdjünk gyártani. Remélem, hogy utána vissza tudok térni" - mondta, majd később hozzátette, az ősszel megy férjhez.